WOB - A könyvek világa

Olvasni jó. Én hiszek ebben, és ha Te is, akkor itt a helyed. A téma lehet krimi, horror, vagy éppen romantikus, itt bármi előfordulhat. Böngéssz kedvedre, és írd meg Te is a véleményed egy-egy könyvről. Az oldal fórumát pedig ITT találod.

Friss topikok


William Peter Blatty (1928-

misscrime 2011.09.24. 23:09

William Peter Blatty 1928. január 7-én született amerikai író és filmkészítő. New Yorkban látta meg a napvilágot libanoni származású szülők gyermekeként, akik Amerikába telepedtek át. Mary (Mouakad) és Peter Blatty egy ruhagyárban dolgoztak. William apja elhagyta a családját, amikor ő három éves volt. Ezután "kényelmes nyomorban" (ahogy Blatty nevezte) éltek mélyen vallásos anyjával, aki a New York-i utcákon árult birsalmazselét. 28 különböző címük volt, mivel többször is kilakoltatták őket.
William a jezsuita Brooklyn Előkészítőbe nyert felvételt ösztöndíjjal, és 1946-ban a záróünnepélyen ő mondta a záróbeszédet. Ezután szintén ösztöndíjat kapott a Georgetown Egyetemre. Tanulmányait a George Washington Egyetemen folytatta, ahol angol irodalmat hallgatott. 1950 és '52 között többféle munkája volt, például Electrolux porszívókkal házalt, a Gunther Beer teherautóit vezette, és az United Airlinesnál jegyeket adott el. Ezt követően csatlakozott az Egyesült Államok Légierejéhez, ahol vezetője lett a Pszichológiai Hadviselési Osztálynak. Itt írta meg humoros önéletrajzát Which Way to Mecca, Jack? címmel.
Blatty csatlakozott az Egyesült Államok Információs Ügynökségéhez, ahol szerkesztőként Bejrútban, Libanonban állomásozott. Éppen egy három hónapos távollét után akart visszautazni Bejrútba, de amikor egy kollégája megkérdezte, mi történt az álmával, megváltoztatta elhatározását. Blatty álma az volt, hogy nagy karriert fut be színészként, kiadóként és a szórakoztatóiparban.
Az 1950-es években Blatty kommunikációs igazgatóként dolgozott a Loyola Egyetemen Los Angelesben, és hasonló pozíciót töltött be a Dél-Kaliforniai Egyetemen. Ezekben az időkben rengetek híres emberrel, hollywoodi sztárral találkozott (írt erről egy cikket is a Saturday Evening Postba). Elősegítette első könyvének, a Which Way to Mecca, Jack?-nek a népszerűsítését, és szerepelt Groucho Marx vetélkedőjében (You Bet Your Life), ahol 10 ezer dollárt nyert, aminek segítségével otthagyhatta munkáját és minden idejét az írásnak szentelhette.
1960-ban megjelent a Which Way to Mecca, Jack?, majd néhány komikus regény John Goldfarb, Please Come Home (1963), I, Billy Shakespeare (1965) és Twinkle, Twinkle, "Killer" Kane (1966) címmel. Bár nagy dicshimnuszokat nem kapott ezekért a művekért, Marvin Levin a New York Timestól azt írta: "Senki sem tud mulatságosabb sorokat írni, mint William Peter Blarry, tehetséges virtuóz, aki úgy ír, mint (S.J.) Perelman.
Ez volt az az idő, ahol megindult Blatty és Blake Edwards rendező gyümölcsöző kapcsolata, és olyan komikus filmek forgatókönyvét írták meg, mint az A Shot in the Dark (Felügyelő életveszélyben; 1964), a What Did You Do in the War, Daddy? (Mit csináltál a háborúban, papa?; 1966) és a Darling Lili (Lili drágám; 1970) című musical Julie Andrews és Rock Hudson főszereplésével. Blatty Edwards nélkül is írt néhány vígjátékfilm forgatókönyvet mint "Billy Blatty": The Man from the Diner's Club (Nyomoz a vőlegény; 1963) és a Warren Beatty-Leslie Caron film, a Promise Her Anything (1965). Blatty a John Goldfarb, Please Come Home című művét eredetileg forgatókönyvnek írta, de mivel nem vették meg, átdolgozta regénnyé. 1965-ben aztán a könyv sikere után a filmkészítők mégis meggondolták magukat, és elkészült a filmváltozat. 1969-ben mutatták be a szintén William Blatty forgatókönyvéből készült The Great Bank Robbery (A nagy bankrablás) című komédiát.
Később Blatty visszatért a regényíráshoz. Állítólag elvonult egy távoli faházba az erdőben Lake Tahoeban, és megírta a The Exorcist (Az ördögűző; 1971) című művét, mely egy démon által megszállt tizenkét éves lányról szól. A regény kiváló kritikákat kapott, és vezető helyeken szerepelt a népszerűségi listákon. A könyvől hamarosan film is készült, mely több díjat is nyert. Blatty nem csak a regényt, a forgatókönyvet adta, hanem ő volt a horror társproducere is.
1978-ban William átdolgozta a Twinkle, Twinkle, "Killer" Kane! című regényét, és új címet is adott neki: The Ninth Configuration. '80-ban megírta a forgatókönyvét, megrendezte és a producere volt a filmváltozatnak. A kritikusok azt egyik legjobb szürrealista filmnek ítélték, remekműnek nevezték, és több díjat is kapott.
1983-ban elkészítette a Legion című regényét, mely Az ördögűző folytatása volt, és ebből lett aztán a The Exorcist III (Ördögűző 3.; 1990), amit Blatty is rendezett. Eredetileg a címét sem akarta megváltoztatni, de a filmgyártók úgy látták, hogy az Ördögűző címmel jobban kapcsolódik az eredetihez. Az első folytatás, vagyis a The Exorcist II - The Heretic (Ördögűző 2.; 1977) nem nyerte el a kritikusok és a közönség sikerét. William Blatty nem vett rész ennek a résznek az elkészítésében, és igyekszik figyelmen kívül is hagyni.
William Peter Blatty 2009-ben ismét visszatért a regény műfajához, és a következő évben is jelentek meg új művei, de a filmes szakmából sem maradt ki. Az író négyszer nősült. 1950-ben vette feleségül Mary Margaret Rigardot, de a házasságot még ebben az évben érvényteleníttették. Még '50-ben másodjára is megnősült, s ekkor Elizabeth Gilmant vette el. Gilmantől később elvált, majd harmadik felesége Linda Tuero színésznő és teniszező lett 1975-ben. Tueroval Az Ördögűző forgatásán találkozott, aki feltűnt a filmben. Azután ők is elváltak, és 1983-ban Blatty újranősült Julie Alice Witbrodt-ot véve el. Második házasságából három gyermeke született (Christine Ann, Michael Peter és Mary Joanna), harmadik és negyedik házasságából pedig egyaránt kettő (William Jr. és Jennifer Ann, ill. Paul és Peter Vincent). Peter 2006-ban hunyt el szívizomgyulladásban; mindössze 19 éves volt ekkor. William Blattynek nemcsak több gyermeke, de unokája is van.

Művei:

Regények:
Which Way to Mecca, Jack? (1959)
John Goldfarb, Please Come Home (1963)
I, Billy Shakespeare (1965)
Twinkle, Twinkle, "Killer" Kane (1966)
The Exorcist (Az ördögűző; 1971)
The Ninth Configuration (1978)
Legion (1983)
Demons Five, Exorcist Nothing: A Fable (1996)
Elsewhere (2009)
Dimiter (2010)
Crazy (2010)

Önéletrajz:
I'll Tell Them I Remember You (1973)

Forgatókönyvek:
The Man from the Diner's Club (Nyomoz a vőlegény; 1963)
A Shot in the Dark (Felügyelő életveszélyben; 1964)
John Goldfarb, Please Come Home (1965)
Promise Her Anything (1965)
What Did You Do in the War, Daddy? (Mit csináltál a háborúban, papa?; 1966)
Gunn (1967)
The Great Bank Robbery (A nagy bankrablás; 1969)
Darling Lili (Lili drágám; 1970)
The Exorcist (Az ördögűző; 1973)
Mastermind (A lángelme; 1976; Terence Clyne-ként)
The Ninth Configuration (1980)
The Exorcist III.[ - Legion] (Ördögűző 3.; 1990)

Címkék: életrajz william blatty

Szólj hozzá!

Gregory McDonald (1937-2008)

misscrime 2011.09.24. 18:58

Gregory Burke Christopher McDonald amerikai író, aki 1837. február 15-én született Shrewsburyben, Massachusettsben. Apja híradós volt a CBS Rádiónál. Egyetemi tanulmányait a Harvardon végezte (1958-ban szerzett diplomát). A tandíjat saját maga kereste meg: képzett tengerész volt, és jachtokkal dolgozott. Ügyfelei gazdag emberek voltak, akik jachtot vásároltak ugyan, de irányítani nem tudták azt, így McDonaldot hívták, ha bajba jutottak. Tanárként dolgozott addig, amíg az 1960-as évek végén újságíró nem lett a Boston Globenál, akol a kultúra rovatot szerkesztette. Végül akkor hagyta ott az újságot, amikor teljes idejét az írásnak akarta szentelni. Az 1980-as évek közepén Tennessee államba költözött, és vásárolt egy farmot, melyet saját maga működtetett, illetve részt vett a helyi politikai életben. 2008. szeptember 7-én halt meg Pulaskiban, Giles Countyban (Tennessee).
McDonald kétszer nősült. Eslő házassága válással végződött. Másodjára Cheryle Higginst vette el 2001-ben. Rajta kívül gyászolta még nővére, két fia, három mostohafia és unokája.
Két hírhedt karaktert hagyott ránk: Irwin Maurice Fletchert és Francis Xavier Flynnt. Előbbi nyomozó riporter, akit csak Fletchként ismernek. A sorozat 1974-ben indult, és kilenc regény született róla. Az 1993-as Son of Fletchben már törvénytelen fia, Jack Faoni is feltűnik.
Gregory McDonald másik képzeletbeli alakja a Flynnként ismert detektívfelügyelő, aki rejtélyes viselkedésével állandóan megdöbbenti kollégáit, még főnökét is. Titokzatos kapcsolatok fűzik nagy hatalmú emberekhez, legalábbis ez a pletyka járja róla. Az író a Confess, Fletch (1976) című regényében vezeti be Flynnt, és további négy saját történetet kapott. McDonald írásaival több díjat is nyert, köztük két ízben Edgar Allan Poe-díjat.

Művei:

Running Scared (1964)
Fletch (Uram, meggyilkolna?; 1974)
Confess, Fletch (1976)
Flynn (1977)
Fletch's Fortune (1978)
Love Among the Mashed Potatoes (1978)
Who Took Toby Rinaldi? (1978)
The Buck Passes Flynn (1981)
Fletch and the Widow Bradley (1981)
Fletch's Moxie (1982)
Fletch and the Man Who (1983)
Flynn's Inn (Zárt körű gyilkosságok; 1984)
Carioca Fletch (1984)
Safekeeping (1985)
Fletch Won (1985)
Fletch, Too (1986)
A World Too Wide (1987)
Exits and Entrances (1988)
Merely Players (1988)
The Brave (1991)
Son of Fletch (1993)
Fletch Reflected (1994)
Skylar (1995)
Skylar in Yankeeland (1997)
Flynn's World (2003)

Címkék: életrajz gregory mcdonald

Szólj hozzá!

Dashiell Hammett (1894-1961)

misscrime 2011.09.22. 22:38

Samuel Dashiell Hammett 1894. május 27-én született amerikai író és politikai aktivista. Hammett egy Hopewell nevű farmon jött a világra, St. Mary megyében, Maryland déli részén. Szülei Richard Thomas Hammett és Anne Bond Dashiell. Az anyja egy régi marylandi családból származott, akiknek neve francia eredetű volt. Hammett római katolikusként nevelkedett Philadelphiában és Baltimoreban. "Sam", ahogy akkoriban ismerték 13 évesen otthagyta az iskolát, és több munkahelye is volt, mielőtt a Pinkerton Nemzeti Nyomozó Ügynökséghez csatlakozott. A Pinkertonnál operatív munkatársként dolgozott 1915-től 1922 februárjáig. Eközben az Első Világháborúban is szolgált. Hammettet 1918-ban sorozták be az Egyesült Államok Hadseregébe, ahol a mentőszolgálat tagja volt. Hamarosan azonban megkapta a spanyol náthát, és később a tuberkulózist, így a legtöbb idejét a Cushman Kórházban töltötte, ahol megismerkedett egy Josephine Dolan nevű nővérrel, akit feleségül vett. Két lányuk született: Mary Jane (1921. október 15.) és Josephine (1926). Röviddel a második gyermek megszületése után az Egészségügyi Szervezet tájékoztatta Josephine-t, hogy férje fertőző betegsége miatt nem élhetnek együtt huzamosabb ideig. Josephine San Franciscóba költözött a gyerekekkel, ahol Dashiell a hétvégeken meglátogatta őket. A házasság hamarosan széthullott, de Hammett továbbra is támogatta családját az írásból összegyűjtött pénzből.
Hammett először az alkohol felé fordult, majd a reklámokhoz és végül az írást választotta. Történeteihez az ihletet a nyomozóhivatalnál töltött ideje adta.
1929 és '30 között romantikus kapcsolata volt Nell Martin írónővel. Hammett neki dedikálta a The Glass Key című művét, és Martin hasonlóan tett a Lovers Should Marry to Hammett című regényével. Ekkoriban írta egyik leghíresebb regényét, a The Maltese Falcon-t (A máltai sólyom), melyet meg is filmesítettek. 1931-ben közel harminc évig tartó kapcsolatba bonyolódott Lillian Hellman drámaíróval. Utolsó írása 1934-ben készült, és életét innentől kezdve a baloldali aktivizmusnak szentelte. Az 1930-as években erős anti-fasiszta érzelmekkel viseltetett, és '37-ben belépett az Amerikai Kommunista Pártba. Az Amerikai Írók Szövetségének tagjaként csatlakozott a 'Keep America Out of War' elnevezésű bizottsághoz, 1940 januárjában, a Hitler-Sztálin paktum ideje alatt.
1942 elején, miután Pearl Harbor-t megtámadták Hammett-et ismét besorozták. Ugyan leszerelt veterán volt a tuberkulózisa miatt, de mégis behívták. Őrmesterként szolgált az Aleutian szigeteken, ahol ő szerkesztette a hadsereg újságját. Sokakhoz hasonlóan ő is áldozatul esett a tüdőtágulatnak. 1943-ban tizedes lett, és társszerzője Robert Colodny tizedessel a The Battle of the Aleutians című történelmi könyvnek.
A háború után Hammett visszatért a politikai aktivisták közé, bár kevesebb szenvedéllyel művelte azt, mint korábban. A Polgári Jogok Kongresszusának (CRC) elnökeként 1946. június 5-én részt vett a Diplomata Hotelben, New Yorkban megrendezett találkozón. A CRC egy óvadéki alapot hozott létre, melyből a politikai okok miatt letartóztatottakon szándékoztak segíteni. 1949-ben nagy nyilvánosságot kapott a szervezet, amikor a kormány és szövetségi ügynökök információkat akartak néhány szökött fegyencről. Hammett is a bíróság elé került, de majd minden kérdésre az Ötödik módosítással válaszolt. Az írót végül a bíróság megsértésével vádolták, és egy Nyugat-Virginiai büntetés-végrehajtási intézetbe került.
Az alkohol és a cigaretta csak rontott Hammett egészségén, mely amúgy is megtámadott már a tuberkulózis. Lillian Hellman szerint a börtönben eltöltött idő alatt sokkal betegebb és vékonyabb lett. Tulip című művét kezdte el írni, de ez befejezetlen maradt. Ahogy az 1950-es évek elmúltak, Hellman szerint Hammett remetévé vált. Kis vidéki háza elhanyagolt volt, a fonográf nem működött, az írógép érintetlen volt, és mindenhol érintetlen csomagok hevertek. Egyedül már nem volt képes eltartani magát, így az utolsó négy évben Hellmannal élt együtt. 1961. január 10-én Dashiell Hammett elhunyt a new york-i Lenox Hill Kórházban. Halálának közvetlen oka tüdőrák volt, melyet halála előtt két hónappal állapítottak meg. Két Világháború veteránjaként temették el az Arlington Nemzeti Temetőben.

Művei:

Regényei és novellái:
The Gatewood Caper (1923)
Nightmare Town (1924)
The Tenth Clew (1924)
The Golden Horseshoe (1924)
The House in Turk Street (1924)
The Girl With the Silver Eyes (1924)
Dead Yellow Women (1925)
The Gutting of Couffignal (1925)
The Scorched Face (1925)
Corkscrew (1925)
The Whosis Kid (1925)
The Main Death (1927)
The Big Knockover (1927)
$106 000 Blood Money (1927)
This King Business (1928)
Fly Paper (1929)
The Diamond Wager (1929)
Red Harvest (Véres aratás; 1929)
The Dain Curse (Az átok; 1929)
The Maltese Falcon (A máltai sólyom; 1930)
The Farewell Murder (1930)
The Glass Key (Az üvegkulcs; 1931)
On the Way (1932)
The Thin Man (A cingár feltaláló; 1934)

Novelláskötetei:
$106 000 Blood Money (1943)
Blood Money (1943)
A Man Named Spade and Other Stories (1944)
The Adventures of Sam Spade (1944)
The Continental Op (1945)
The Adventures of Sam Spade (1945)
The Return of the Continental Op (1945)
Hammett Homicides (1946)
Dead Yellow Women (1947)
Nightmare Town (1948)
The Creeping Siamese (1950)
Women in the Dark (1951)
A Man Named Thin (1962)
The Big Knockover (1966)
The Continental Op (1974)
Women in the Dark (1988)
Nightmare Town (1999)
Lost Stories (2005)
 

Címkék: életrajz dashiell hammett

Szólj hozzá!

Simon Brett (1945-

misscrime 2011.09.21. 23:57

Simon Brett angol származású író és producer, aki 1945. október 28-án látta meg a napvilágot az angliai Worcester Parkban, Surreyben. Okleveles földmérő fia, aki a Dulwich és a Wadham Főiskolákon tanult Oxfordban, ahol kitüntetéssel diplomázott. Ezután gyakornok lett a BBC-nél, majd dolgozott a BBC Rádiónak és a London Weekend Televíziós társaságnak, mígnem az 1970-es évektől kezdve minden idejét az írásnak szentelte. A BBC-nél több alkotásnak is producere volt, mint például a The Hitchhiker's Guide to the Galaxy (Galaxis útikalauz stopposoknak) című rádiósorozat. Később megházasodott és három gyermeke született, akikkel Arundelbe, West Sussexbe költözött.
Mint sok más írónak, úgy Simon Brettnek is több híres karaktere született, és regényeit köréjük építette. Ilyen Charles Paris, az optimista természetű, bár magányos színész-detektív, Mrs Pargeter, a sötét múltú özvegyasszony, illetve a Carole Seddon és Jude Nichols páros a kitalált kis angol faluból, Fetheringből.

Művei:

Cast, In Order of Disappearance (1975)
So Much Blood (1976)
Star Trap (1977)
An Amateur Corpse (1978)
A Comedian Dies (1979)
The Dead Side of the Mike (1980)
Situation Tragedy (1981)
Murder Unprompted (Gyilkosság nyílt színen; 1982)
Murder in the Title (1983)
Not Dead, Only Resting (1984)
Dead Giveaway (1985)
A Nice Class of Corpse (1986)
What Bloody Man Is That? (1987)
Mrs, Presumed Dead (1988)
A Series of Murders (1989)
Mrs Pargeter's Package (1990)
Corporate Bodies (1991)
Mrs Pargeter's Pound of Flesh (1992)
A Reconstructed Corpse (1993)
Sicken and So Die (1995)
Mrs Pargeter's Plot (1996)
Dead Room Farce (1998)
Mrs Pargeter's Point of Honour (1999)
The Body on the Beach (2000)
Death on the Downs (2001)
The Torso in the Town (2002)
Murder in the Museum (2003)
The Hanging in the Hotel (2004)
The Witness at the Wedding (2005)
The Stabbing in the Stables (2006)
Death Under the Dryer (2007)
Blood at the Bookies (2008)
Poisoning at the Pub (2009)
The Shooting in the Shop (2010)
Bones Under the Beach Hut (2011)

Címkék: életrajz simon brett

Szólj hozzá!

Gaston Leroux (1868-1927)

misscrime 2011.09.21. 21:09

Gaston Louis Alfred Leroux 1868. május 6-án látta meg a napvilágot Párizsban, és híres francia újságíró, illetve krimiíró lett. Leroux Normandiában járt iskolába, és Párizsban jogot tanult 1889-ig. Több millió frankot örökölt, és vadul élt; majdnem csődbe is jutott. Ezt követően 1890-ben a L'Écho de Paris bírósági tudósítójaként és színházi kritikusaként kezdett dolgozni. Újságírói karrierje egyik legfontosabb állomása volt, amikor a párizsi Le Matin nemzetközi tudósítója lett. 1905-ben az Orosz Forradalomról is hírt adott. Egy másik esetben a Párizsi Operában (ma a Párizsi Balettnak otthont adó épület) "nyomozott", melynek alagsorában a Párizsi Kommün tartott foglyokat.
1907-ben hirtelen otthagyta az újságírást, és kitalált történeteket kezdett el írni. 1909-ben ő és Arthur Bernéde (francia író, költő) saját film vállalatot alapított Société des Cinéromans névvel, hogy a közzétett regényeket meg is filmesítsék. Első misztikus novellája a Le Mystére de la Chambre Jaune (A sárga szoba titka) volt 1908-ban, melynek főszerepében egy amatőr detektívet, Joseph Rouletabille ismerhettek meg. A furcsa kis figura további munkáiból sem maradhatott ki. Gaston Leroux-t munkája egy rangra emelte Sir Arthur Conan Doyle-lal és Edgar Allan Poeval.
1911-ben megírta a Le fantôme de l'Opéra, azaz Az Operaház Fantomja című regényét, mely azokból az élményekből született, melyeket Leroux a Párizsi Operában élt át. Nagy hatással volt rá Charles Gounod Faust operája.
Leroux Nizzában hunyt el 1927. április 15-én húgyúti fertőzés következtében Élete 58 évében két ízeben házasodott meg. Egy lánya született 1908-ban, Madeleine Aile (1908 - 1984), aki színésznő lett.

Művei:

Le petit marchand de romme de terre frites (1897)
Un homme dans la nuit (1902)
La double vie de Théophraste Longuet (1903)
Le mystère de la chambre jaune (A sárga szoba titka; 1907)
Le parfum de la dame en noir (A fekete ruhás hölgy illata; 1908)
Le roi mystère (1908)
L'homme qui a vu le diable (1908)
Le lys (1909)
Le fauteuil hanté (1909)
La reine de Sabbat (1910)
Le fantôme de l'Opéra (Az Operaház Fantomja; 1911)
Balaoo (1911)
Le dîner des bustes (1911)
La hache d'or (1912)
L' épouse du soleil (A Nap felesége; 1912)
Rouletabille chez le Tsar (1913)
Première aventures de chéri-Bibi (1913)
Rouletabille à la guerre (1914)
La colonne infernale (1916)
Confitou (1916)
L' homme qui revient de loin (1916)
Rouletabille chez Krupp (1917)
Le capitaine Hyx - La bataille invisible (1917)
Le coeur cambriolé (1920)
Le crime de Rouletabille (1921)
Le sept de trèfle (1921)
Rouletabille chez les Bohémiens (1922)
La poupée sanglante - La machine à assassiner (A véres bábú - A gyilkológép; 1923)
Le Noël du petit Vincent-Vincent (1924)
Not'olympe (1924)
Les ténébreuses: La fin d'un monde & du sang sur la Néva (1924)
Hardis-Gras ou le fils des trois pères (1924)
La coquette punie ou la farouche aventure (1924)
La femme au collier de velours (1924)
La mansarde en or (1925)
Le château noir (1926)
Les Mohicans de Babel (1926)
Les étranges noces de Rouletabille (1927)
Les chasseurs de danses (1927)
Mister Flow (1927)
Pouloulou (1990; posztumusz)

Címkék: életrajz gaston leroux

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása